Hirdetés
Bemutatás
A blaupunkt.lap.hu linkgyűjtemény azzal a céllal jött létre, hogy összegyűjtsön minden olyan információt, mely e tradicionális német márkával kapcsolatos. Az 1923-ban alapított cég kezdetben fejhallgatókat gyártott, majd később autórádiók, tv-k, kamerák, videómagnók szerepeltek kínálatában. Jelenleg az autós multimédia piac egyik jelentős szereplője. Várom a linkajánlásokat! Üdvözlettel, Editor
LEGFRISSEBB HÍREK
Villamossal ütközött egy autó a Ferenc körúton
Villamossal ütközött egy autó Budapest IX. kerületében, a Ferenc körúton csütörtök este, a helyszínen forgalmi akadályra kell számítani - közölte a katasztrófav... Emberek közé hajtott egy autó NémetországbanGyalogosok közé hajtott egy autó London belvárosában, többen megsérültekLakást 8 autó áráért? Szédületes iramban emelkedtek, de most vissza is eshetnek a magyar ingatlanárakGyalogosok közé hajtott egy autó LondonbanTesla: 700 ezer autó visszahívása gumiabroncs-hiba miattTöbb mint ötven éve emelkedett magasba az első igazi repülő autóGabrielláék Opeljében 40 ezer kilométer után motort kellett cserélni, de az autó már a hazaúton elromlottA svédeknek nem jött be a csúcs-Octavia a jávorszarvastesztenEgy autó csomagtartójában találták meg a 4 évestEgy halott autómárka utolsó érdekes húzása volt ez az autóDrágább ez az alkatrész, ha start-stoppos az autóMinden eddiginél tágasabb és jobb autó lesz az új Škoda Superb